Gyulainé, a gazdag nemesasszony – „nagy urak szép leányának” szánva fiát – megtiltja neki, hogy jobbágyleányt vegyen feleségül. A legény bánatában elhagyja faluját, és sejtelmes fenyvesek köddel átszőtt, napfénnyel átsugárzott úttalan útjain világgá megy, de hamarosan visszafordul, mert a kedvesétől kapott fehér kendő vörösre változott, azt jelezve, valami baj történt szerelmével. Egy pásztorfiútól megtudja, hogy haragos édesanyja beváltotta fenyegetését és tóba ölette a lányt. A legény gyors paripáján visszatér falujába. A tó partján siratva kedvesét, Kádár Kata alakja sejlik fel a tó tükre alatt, valósággal hívja őt; a legény reáborulva elmerül. A szerelmes pár lelke vízililiom és tavirózsa alakjában ismét egyesül, ám az öregasszony kitépi és eltapossa az összefonódó virágokat, amiért azok megszólalva elátkozzák őt.
