A közvetlenül az első világháború után készült film a német expresszionista filmstílus legnagyobb hatású, legtöbbet idézett alkotása, amely 1958-ban a híres brüsszeli szavazáson bekerült minden idők legjobb 12 filmje közé. A forgatókönyvírók eredeti szándéka szerint Caligari, az őrült hipnotizőr, és médiumának kapcsolata a hatalomra törő, irracionálisan gonosz zsarnok és a kiszolgáltatott kisember viszonyát testesítette volna meg. Az eredeti cselekményhez utólag hozzákapcsolt kerettörténet tompította a társadalomkritikát, és lélektani síkra emelte a konfliktust. A filmben kizárólag festett díszleteket alkalmaztak, amelyeket három expresszionista festő, a Sturm csoport tagjai készítettek. A kísérteties, látomásszerű kisvárosban az utcák hegyesszögben torkollnak egymásba, a düledező kockaházak tetején a kémények ferdén meredeznek. A torz perspektívájú, hatásosan megvilágított díszletek között a szereplők árnyakként suhannak, mintha maguk is megelevenedett rajzfigurák lennének.
